Ötéves a Somaraton atlétikai és rekreációs klub

Beszélgetés Sárközi Árpáddal, a Somaraton egyik alapítójával

Városunkban 2010-ben megalakult a Somaraton atlétikai és rekreációs klub, amely nemrégiben ünnepelte fönnállásának ötödik évfordulóját. Sárközi Árpád, a klub egyik alapító tagja mesélt lapunknak a zombori maratonistákról.

– Hogyan alakult meg a Somaraton? – kérdeztük Árpádot.

– 2004-ben megszerveztem a zombori maratont, majd nagyon meglepődtem, hogy gyenge érdeklődést mutattak a polgárok. Ekkor úgy döntöttem, hogy létrehozok egy weboldalt a zombori maratonistáknak, ami végül a Somaraton nevet kapta és gyors népszerűségre tett szert. A versenyeken az újságírók általában az első három helyezettel foglalkoznak, de egy félmaraton vagy maraton esetében az, aki utolsóként teljesíti a tá- vot, épp oly jelentős eredményt ért el, mint a dobogó- sok. Így a honlapra föltettem minden futó eredményét, valamint fotókat is mellékeltem, és kis idő elteltével már az ország minden pontjáról kaptunk visszajelzéseket. Öt évvel ezelőtt pár zombori fiatal első alkalommal lefutotta a házi maratont, és nagyon megtetszett nekik. A verseny után megkerestek, hogy miért nem hozunk létre egy egyesületet, és ekkor többedmagammal megalapítottuk a Somaraton atlétikai és rekreációs klubot. Nemrégiben a Dr. Zoran Đinđić egyetemistaotthonban megünnepeltük az ötéves évfordulót, valamint kiosztottuk a Puž díjat.

– Milyen eredményért ítélik oda a Puž díjat?

– Két évvel ezelőtt javaslatomra hoztunk egy olyan határozatot, hogy aki az első maratonját lefutja, azt a rákövetkező év elején Puž díjjal jutalmazzuk. Az idén Fridrih Bálint, Tijana Odobašić, Stojan Miljević és Aleksandar Marković érdemelte ki.

– Hogyan működik a klub?

– A városvezetés fölismerte a munkásságunkat és idén már má- sodjára pályázás nélkül 200 ezer dinárt juttatnak a zombori maraton szervezésére, emellett klubként is pályázunk majd, de valószínűleg az ott nyert pénzösszeget szintén a maraton megszervezésére fordítjuk. Büszkén mondhatjuk, hogy a tavalyi zombori maratonon csaknem há- romszázan vettek részt. Kiemelném, hogy az elmúlt évek során mind több női versenyző csatlakozott hozzánk. Ha valaki szeretne társulni csupán annyi a teendője, hogy kitölt egy betagosodási ívet, ami a www.somaraton.org.rs weboldalon található. A klub létrehozásával tulajdonképpen az volt a célunk, hogy legyen egy közösség, amelyhez tartozunk. Egy-egy nagyobb verseny alkalmával körbekérdezzük egymást, ki szeretne részt venni, és ha többen jelentkezünk, akkor szervezünk egy minibuszt, ugyanis az egyik fő problémánk az utazás megoldása.

– Milyen sűrűn edzenek?

– Mindenki magának készíti az edzéstervet, sokan edzenek a lóversenytéren vagy a csatornaparton. Vannak úgymond fanatikusok, akik esőben, szélben, hóban is elindulnak futni, jómagam csak akkor edzek, ha szép az idő.

– Miért tartja fontosnak a futást?

– Ötvennégy évesen kezdtem el futni, és mondhatom, teljesen megváltozott a testtartásom, szinte kiegyenesedtem. Számomra a maratoni futásban az a legfontosabb, hogy célba érjek és mosolyogni lássanak. Az edzéseken annyit futok, amennyi jólesik a szervezetemnek. Nagyon fontos a megfelelő sportcipő kiválasztása és ez esetben a legfontosabb, hogy mindig egy számmal nagyobbat kell venni. Futás közben a láb csúszkál a cipőben és ezért helyre van szüksége, ellenkező esetben még a körmünk is leeshet.

– Hogy próbálják népszerűsíteni a futást?

– Tíz évvel ezelőtt még úgy néztek rám, mintha valami bajom lenne, talán azt is gondolták, megzavarodtam, hogy futkározom, de később rájöttek, milyen érdekes tömegben futni, és mennyire fölemelő érzés a taps és az ováció, amiben az ember célba éréskor ré- szesül. A fényképeket a fiatalok az internetes közösségi portálokon megosztják, és ennek köszönhetően is sikerült növelni a népszerűséget. Akik nem töltötték be a 18. életévüket, szü- lői és orvosi beleegyezés nélkül nem futhatnak, de példaként pár éve egy nyolc éves szabadkai kislány teljesí- tette a zombori félmaratont, termé- szetesen szülői beleegyezéssel futott. Világviszonylatban Szlovéniában a legnépszerűbb a futás. A ljubljanai polgármester a maraton kezdetétől az utolsó versenyző célba-éréséig végigkíséri a versenyt, tehát fontos a hozzáállása egy adott országnak és vezetőinek a futókhoz. Mindenkivel igyekszünk jó kapcsolatot tartani, például nemrégiben az egyik közösségi oldalon csatlakozott hozzánk Pásztor Bálint, a szerbiai képviselőház tagja, akit szeretnénk meghívni a május 17-ei zombori maratonra, amelyre már weboldalunkon lehet jelentkezni. Azt hiszem, a futásban mindenki egyforma, vagyis politikától, vallástól és minden mástól független futhatunk, és ezt hangsúlyozni kell. Helyi szinten kiemelném Tijana Odobašićot, aki tavaly az első zombori hölgyként lefutotta a maratont.

– Milyen távot futnak az ultramaratonon?

– Tulajdonképp minden 42 kilométer fölötti táv ultramaratonnak számít, emellett vannak kizárólag 12 és 24 órás ultramaratonok. Ilyenkor kijelölnek egy pá- lyát és bírák mérik, hogy ennyi idő alatt hány kilométert teljesít a versenyző, természetesen bármikor megállhat pihenni, sőt akár aludni is. Nemrégiben a belgrádi Ada Ciganlija körül megrendezett 12 órás versenyen Mirko Erdelji 108, valamint Damir Marković 106 kilométert teljesített. Idén mi leszünk a Zombor-Baja ultramaraton házigazdái, amelyet tulajdonképp Zombor Város szervez, de a klubunk társszervezőként besegít.

– Sikerült komolyabb eredményeket elérniük?

– Attól függ, hogyan értékeljük. Mi rekreációs tevékenységet végzünk, tehát azokkal szemben nem vehetjük föl a tempót, akiknek van edzőjük, és edző- táborokba utazhatnak. Úgy vélem, ettől eltekintve, szép eredményeink vannak. Előfordult már hogy a versenyzőink jobban teljesítettek a profiknál. Fontos megjegyezni, a maratoni futásnál a leglényegesebb, hogy célba érjünk, tehát az utolsó helyezett épp olyan hős, mint aki elsőként ért célba. Az elmúlt években a versenyzőink jártak a párizsi, a római, sőt még a berlini maratonon is. Idén, ha minden a terv szerint alakul, két klubtagunk részt vesz a New York-i maratonon – fejezte be a beszélgetést Sárközi Árpád.

Oberajter Dávid

Iz trenerovog kuta - Elvir Rakipović

VODAFONE 36. ISTANBUL MARATHON 16.11.2014.

Maraton = 42,195 km.

Prvi maraton istrčan je na prvim modernim Olimpijskim igrama 1896. godine, od sela Marathon (trčao sam ga 2003. godine) do Atene, dužina mu je iznosila oko 40 km. Na zadovoljstvo Grka prvi je pobjednik bio grčki pastir Spiridon Louis. Mislim da je dobro i ovo znati: standard za današnju maratonsku utrku od 26 milja i 385 jardi (42 km i 195 m) određen je na osnovu dužine maratonske staze na Olimpijskim igrama u Londonu 1908. godine, princeza od Walesa trebala je pucnjem označiti početak utrke. Bilo je odlučeno da startno mjesto bude na travnjaku ispred Windsorskog dvorca, kako bi ga i kraljevski unučići mogli vidjeti. Ta je udaljenost do Shepard´s Bush stadiona iznosila 42,195 km, i do danas je ostala ista. Međutim, maratonska staza iz Londona standardizirana je tek na Olimpijskim igrama u Parizu 1924. godine, dok su Olimpijske igre koje su se održale u međuvremenu imale različite dužine: 1912 (Stockholm) 40,200 km i 1920 (Antwerp) 42,750 km.

Na ovo sam im posebno skrenuo pozorost.

U startu trebamo shvatiti da tijelo može podnijeti samo onoliki napor na koliki je bilo naučeno u samom treningu. Cilj ovog programa je da se u treningu prije maratona istrči dužina maratona, bilo bi dobro i koji kilometar više. Ako smo rekreativac koji se odlučio istrčati svoj prvi maraton, a najduži trening dužine prije maratona iznosi nam 30 km, to nije dobro i mogli bi se suočiti sa „zidom“. Sa „zidom“ bi se sigurno suočili nakon 30 km jer nikad prije toga nismo istrčali veću udaljenost. Ako naše tijelo nikad prije toga nije prošlo toliku udaljenost, neće znati kako prevladati stres. Često se u zadnjim kilometrima maratona može vidjeti dosta trkača koji hodaju, njihov je najčešći problem da su krenuli brže negoli su spremni ili su naletjeli na „zid“ koji sam ovdje opisao. Sama utrka je najnepovoljnija prigoda da se istrči najveća udaljenost. 

Istanbul maraton i utrka od 15 km iz trenerovog kuta

Mišljenja sam da se ovo još nije dogodilo u Hrvatskoj da iz jednog grada ili bolje rečeno jedne Udruge kakva je naša u jednom danu na maratonu debitira 19 trkača-rekreativaca. Pokušao sam na papir napisati imena rekreativaca iz Osijeka koji su proteklih godina istrčali maraton i da su sad spremni da ga istrče. Trebalo mi je puno vremena da si napišem 12 imena, vjerojatno ima još neko koga se nisam sjetio.

19 + 1 veličanstvenih

U Istanbulu je 16.11.2014. godine 19 članova Udruge Zdravo trčanje ili polaznika Ferivi škole trčanja istrčalo svoj prvi maraton, a njima pripada i Davor Ivančok koji je zajedno trenirao sa ovom grupom i 12.10.2014. u Zagrebu istrčao svoj prvi maraton. U Istanbulu su svoj prvi maraton istrčali: Snježana Srb, Tatjana Kuna, Andreja Rakipović, Ana Šoš, Ivana Oputrić, Sanja Petlić, Veljka Kljaić, Ornela Prekodravac, Iva Anić, Branimir Keler, Stjepko Medved, Matija Karša, Ivan Karalić, Josip Varžić, Filip Anić, Marijo Vukić, Luka Rašković, Predrag Prekodravac i Mihael Tapšanji. Najstarija ženska osoba ima 49 godina, dok najstariji muški 48 godina. Najmlađi je Luka Rašković (18 godina). Žao mi je kao i cijeloj našoj ekipi što ovaj maraton nije istrčala i Ivana Babić. Ivana je sa nama odradila 90% treninga, ali zbog narušenog zdravstvenog stanja nije trčala maraton, već je u Istanbulu istrčala utrku od 15 km. Ivana je sada dobro i vjerujem da će u proljeće i ona istrčati svoj prvi maraton.

Veliku pažnju i iskrene čestitke zaslužile su: Slavica Kvolik, Biljana Mikulić, Stojanka Josipović, Tea Maković, Ana Kvolik i tri srednjoškolke: Dora Rakipović, Ena Ević i Iva Keler. U Istanbulu su istrčale utrku od 15 km i to im je najduža službena utrka koju su do sada istrčale i za koju su marljivo trenirale. Ako budu željele i imale volju, slijedeće stepenica im je da istrče polumaraton.

 Ništa se ne događa slučajno. Na Osječkom polumaratonu imali smo 50 trkača koji su si uredno uplatili startninu i istrčali polumaraton ili utrku od 5 km. Lijepo smo dočekani na polumaratonu u Somboru gdje je 30 naših članova istrčalo polumaraton i od organizatora smo dobili nagradu za klub sa najviše takmičara koji su završili polumaraton. Dosta je naših članova bilo i na polumaratonu u Apatinu. Imali smo nekoliko štafeta na ultramaratonu Sombor – Baja. Trčali su naši članovi u: Beču, Budimpešti, Ljubljani itd.

Trenutno nas prati jedan prekrasan statistički podatak. Do sada smo imali 100% završetak utrka, odnosno svi koji su stali na start bilo koje utrke istu su i završili. Tu sam informaciju imao u svojoj glavi kad sam sam ujutro u Istanbulu iz hotela nakon ostalih trkača krenuo do mjesta odakle nas autobusi voze u Aziju na mjesto starta. Počele su me pucati emocije i koljena lagano podrhtavati, i tada sam imao samo jednu želju, a to je da svi istrče utrku za koju su naporno trenirali. Rekao sam si da danas ne može biti samo jedno odustajanje, ako i dođe do toga onda maraton neće završiti dvije osobe (ta druga osoba bio bi ja). Cijelo vrijeme maratona trčao sam zadnji kako bi mogao pomoći ako za to bude potrebe, a bilo je. Kraj znate, svi su završili svoju utrku. Biti ću iskren i ovdje napisati da me više veselilo što su svi uspješno završili svoje utrke nego bilo koji moj rezultat do tog trenutka. U biti ovo je moj najveći rezultat. Prije prvih treninga za maraton objasnio sam im u kojem će smjeru ići treninzi. Rekao sam im da ću ih pripremiti da istrče maraton, ali da ne očekuju neki „dobar“ rezultat. Znali smo da je u Istanbulu limit 5 sati i 30 min, za neke to od početka nije bio problem, ali su se pojedinci zbog tog limita morali dobro truditi i ne propuštati ni jedan trening dužine. Prvi trening dužine iznosio nam je 20 km, da bi svaki drugi tjedan dizali tu dužinu za 2-3 km. Tri tjedna prije maratona svi su u treningu istrčali maraton ili 42,2 km. Tjedan između dužina trčali smo pola do tada najduže dužine. Tijekom tjedna imali smo tri treninga u sklopu Ferivi škole trčanja koju vodim. Ponedjeljkom i petkom lagano trčanje 6 – 7 km, a srijedom trening brzine. Subotom bi ponekad znali trčati Ligu Zdravo trčanje. Ovo je tip treninga koji ih postepeno vodi prema cilju sa minimalnom mogućnosti od ozljeda. Primarni cilj je bio da se istrči maraton ili utrka od 15 km, ali i ne unaprijed zadano vrijeme.

Da je lako maraton bi istrčao svako. Nije lako istrčati maraton i za njega se treba uporno i redovito trenirati. Maratonci su ljudi iznimnih psihofizičkih sposobnosti i u maratonu nema opuštanja sve dok se ne prođe linja cilja. Uz titule i zvanja koja ovi pojedinci imaju sad si u životopis sa ponosom mogu unijeti i podatak da su istrčali maraton. Svi su oni bili odlučni, strpljivi i uporni tako da su došli do željenog cilja.

Mene kao njihovog trenera posebno veseli što je kod većine došlo sasvim slučajno i spontano da istrče maraton. Radi se o ljudima koji su počeli trčati prije godinu do dvije, a neki od njih i kraće od toga. Neki su imali problema sa viškom kilograma, drugi su bili pod stresom, treći su imali određenih zdravstvenih problema, a na kraju ovo ih je trčanje sve zbližilo i povezalo da zajedno idu prema jednom cilju, a taj je bio da se istrči maraton.

Svo sam se vrijeme trudio da im podignem samopouzdanje te trčanje učinim zanimljivim i ugodnijim, neprestano sam im davao savjete kako da se pripreme za jače treninge i same utrke.

Često sam im znao reći da se ponekad odmorim sa dva sata laganog trčanja, a pred kraj ovog programa za maraton nekoliko mi se njih javilo i reklo kako su se odmorili i opustili na treningu koji im je trajao oko 2 sata laganog trčanja.

Prije starta dobili su još jednu uputu od mene, a to je da se opuste, trče i nešto sporije negoli su spremni, te da se tijekom cijelog maratona slikaju mobitelima. To su i radili, sad imaju pregršt fotograija sa cijelog maratona, ulaskom u cilj niko se od njih nije srušio i relativno brzo su se oporavili.

19 članova Udruge Zdravo trčanje i polaznika Ferivi škole trčanja koji su 16.11.2014. godine u Istanbulu istrčali svoj prvi maraton:

Pobjedila je Amane Gobena   ETH    2:28:46

328      Ana Šoš                       4:24:02

511      Snježana Srb               4:51:00

599      Iva Anić                      5:09:27

601      Ivana Oputrić              5:10:46

608      Sanja Petlić                 5:12:54

624      Andreja Rakipović      5:17:51

628      Tatjana Kuna               5:19:00

637      Ornela Prekodravac    5:20:38

639      Veljka Kljaić               5:21:01

732 maratonke istrčale su maraton

Pobijedio je Hafid Chani        MAR   2:11:53

1221    Ivan Karalić                3:56:08

1473    Predrag Prekodravac   4:03:49

1664    Matija Karša                4:10:41

1711    Luka Rašković            4:11:58

2361    Josip Varžić                 4:35:46

2362    Mihael Tapšanji           4:35:49

2469    Stjepko Medved         4:42:19

2609    Branimir Keler            4:50:42

2739    Marijo Vukić               4:57:57

2892    Filip Anić                    5:09:26

2991    Elvir Rakipović           5:21:05 (Ja sam trčao zadnji kako bi po potrebi pomogao)                 

3144 maratonca istrčala su maraton.

Od oko 6000 prijavljenih maratonaca (muških + ženskih) 3876 istrčalo je maraton. Ostali su diskvalificirani. Vjerujem da se razlog u tako velikom broju odustajanja krije u tome što se puno njih prijavilo za maraton da bi samo startali i pretrčali preko svjetski poznatog mosta koji spaja Europu i Aziju. Startni paket je vrijedio više od uplaćene startnine. Inače je zabranjeno pješacima da idu preko tog mosta i tijekom maratona ovo je tim ljudima bila jedinstvena prilika da ga na taj način pređu.

Najstarija kod žena je Snježana Srb (49 godina), dok je to kod muških Branimir Keler (48 godina). Najmlađi je Luka Rašković (18 godina).

16.11.2014. godine pod organizacijom naše Udruge Zdravo trčanje maraton u Istanbulu je istrčalo 26 trkača-rekreativaca. Uz nas 20 gore navedenih maraton su još istrčali: Duško Štrbac iz Zagreba, Želimira Kopecki iz S. Broda, Boris Nago iz Belišća, Krešimir Šimić i njegova supruga Ivana Grško Šimić (kojoj je ovo prvi maraton) iz S. Broda te Maja Urban iz Osijeka.

Ultramaratonac Elvir Rakipović